A 2009-es év egyik fő túrájának az Aiguille Noire déli gerincútját választottuk. A 46 kötélhossznyi mászásról elég eltérő nehézségű kalauzokat találtunk.  Piola V+-os mászásban maximálta a nehézségeket, javarészt II-III-IV-es hosszokkal, míg a Topoguide már 15 db VI-os hosszt említ. Más feljegyzések is legfeljebb IV-V-ös mászásról írnak, így mi eszerint is készültünk lelkileg az útra.

Az út híres arról, hogy vihar idején a Monte Bianco villámhárítójaként működik. A menekülés nagyon problémás a gerincről, nem kevésbé a mentés. Így elindulni kizárólag biztos jó idő esetében ésszerű. „Kigrammoztuk” már itthon a felszerelést, amelyek fejenként a mászócuccok nélkül (kötél expressz, beülő, sisak stb.) 9,5 kg-ot nyomtak. Stratégiánk az volt, hogy első nap Val Veny-ből reggel felmegyünk a Borelli házhoz (800 m szint), kicsit pihenünk, majd elmegyünk a beszálláshoz (400 m), és felmászunk a Bifide csúcs alatti bivakhoz (13 kth).

Magyar módra munka után indultunk el Velencéről, egész éjszakai utazás után kb. reggel 5 re értünk a Peuterey kempinghez. Ez kissé szerencsés volt, mivel pont azon a hétvégén volt a völgyben a Kelta fesztivál, ahol a fejenkénti bejutás a kempinghez 25 euro lett volna. Viszont a hajnali érkezés miatt ezt megúsztuk. (Minden évben megtartják, érdemes utánanézni, és kicselezni).

8 körül elindultunk felfelé egy A-B-s klettersteigen keresztül, kb. 3 óra múlva már a házban voltunk. Evés-ivás- alvás. Mivel az előrejelzések többnapos jó időt mutattak, így délután kettőkor elindultunk a beszálláshoz, és 3 körül már kezdtük is az első hosszt. Piola az első szakaszt a bivakig II-III-ra írja, így a szinkronmászást választottuk. Szinte kizárólag a standokat találtuk meg, nehéz volt tájékozódni a falon az elnagyolt kalauzok alapján, és némelyik hosszt standból biztosítva kellett másznunk. Este 9 re értünk fel kb. 3000 m-re a bivakhoz. Hálózsákot nem vittünk magunkkal a többletsúly miatt, inkább sok meleg ruhát, és bivakzsákot. -0,5 fok volt éjjel, aludni szinte semmit sem tudtunk a folyamatos lábfázás miatt, nagyon vártuk a reggelt. Így már a második éjszakán keresztül nem aludtuk semmit. Pedig a párkány tényleg kényelmes volt, ahogy a leírásokban szerepelt.

Gyors reggeli után indultunk. Innen sem volt könnyebb megtalálni az utat. Továbbra is csak standokban szögek. Jött egy Piola szerinti IV-es hossz, amelyet a másik kalauz V+-nak írt. Ténylegesen legalább V+ vagy VI- lehetett. Itt döntöttük el, hogy sem kondíciónk, sem gyorsaságunk nem elég ahhoz, hogy este a lemeneti úton bivakoljunk a majd fél éves edzés ellenére sem. Közel 9 kg-os zsákokkal nem tudunk ennyi hatost mászni rövid idő alatt. A bivak a csúcs közelében ért volna utol minket (3773 m), és a mínusz 3-4 fok miatt aligha lett volna elkerülhető a fagyás. Úgy döntöttünk ereszkedünk, bele az alattunk már kb. 400 m-esre nőtt falba a 17 kötélhossz után a Punta Bifide-ről.

Szerencsénkre más is meggondolta magát már ezen a ponton, így a kb. 10-12 ereszkedésből csak 4-5 ször kellett standot építeni. Kb. 7-8 óra alatt értünk vissza kimerülten a házhoz, az ereszkedéssel nem kis kockázatot vállalva.

Ahol elrontottuk a stratégiát: könnyű pehely hálózsákot kellett volna vinnünk a sok ruha helyett, tájékozódni kellett volna jobban az út valódi nehézségéről, nem a könnyebb verziót elfogadni, és aszerint készülni. És valami csoda folytán muszáj lett volna 7 kg-ban maximalizálni a hátizsákok bruttó súlyát.

Jövőre új stratégiával, még több edzéssel, az út elejét ismerve több esélyünk lesz az Alpok egyik leghosszabb útjának megmászására.

Mászócucc: 2 x 60 m félkötél, 6 db expressz, 7 db-os éksor, 2 db Tricam, 5 db Friend, 4 db kés és 3 db profilszög, 2 db kalapács, 2 db sisak, 2 db beülő, 1 db Reversino, 1 db BD ATC Guide, 2-2 db csavaros karabiner, 1-1 db HMS, 5 db120 cm-es heveder, kötélgyűrűk, 1 pár félautomata hágóvas, 2 pár mászócipő, 2 db fejlámpa, 1 db eücsomag, 2 db bivakzsák

Mászók: Romhányi Balázs, Flaska Péter