Rock Master 2009

A hétvégén lezajlott a 23. Rock Master Arcoban. Nyeretsek: Sharma, Fischhuber, Hroza, Ropek, Julian Puigblanque, Eiter, Dufraisse. A tovább után kicsit bővebben.

A rendezvény pénteken az Arco Rock Legends díj átadásával kezdődött. A idei legjobb sziklamászó címért öten szálltak versenybe: Chris Sharma, Dani Andrada, Marcus Bock, Adam Ondra és Maja Vidmar. A nemzetközi Zsűrinek nem volt könnyű dolga, végül Sharmának itélték oda a mászó Oszkárt. A versenymászó kategória győztese megérdemelten az osztrák Kilien Fischhuber lett, a szintén osztrák Anna Stöhr és Johanna Ernst előtt. A díjátadó gálán résztvevők olyan meghívott hírességekkel is találkozhattak, mint Jerry Moffat, vagy Luisa Iovane.

Szombaton déután a nehézségi mászással kezdődtek meg a versenyek. Ebben a kategóriában a pontszámok két mászás eredményéből tevődtek össze. Az egyik utat on-sight kellett teljesíteni, a másikat (amire vasárnap került sor) pedig „after-work” stílusban. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a versenyzők a mászást megelőzően pár nappal már foglalkozhattak az úttal. Az on-sight mászásnál a hölgyeknél egy top született, Johanna Ernst részéről, az uraknál pedig kettő, Patxi Usobiaga és Julian Ramón kiváló mászása során. A vasárnapi after-work-ön Johanna Ernst nagyon hamar kiesett, így az aznap legjobb mászást bemutató osztrák Angela Eiter átvette a vezetést és ezzel összesített eredményével megnyerte a hölgyek Rock Masterét. Az uraknál hasonló volt a helyzet, ami Ptaxi Usobiaga-t illeti, a férfiaknál a vasárnapi úton a legrosszabb eredményt érte el a mezőnyben, így visszacsúszott a 7. helyre. A stabilan jól teljesítő spanyol Julian azonban vasárnap is a legjobb formáját mutatta, így messze elhúzva a többiektől bezsebelte az idei Rock Mastert.

A boulder versenyeket a férfiaknál szombaton a nőknél vasárnap rendezték meg. Ebben a versenyszámban 4 kunsztot kell megoldani. Minden kunsztnál a legrosszabbul teljesítő versenyzők kiesnek, így az utolsó problémát már csak az addig legjobban teljesítő 3 versenyzőnek kínálják fel. Tehát hibázásra nincs lehetőség. A férfi kategóriában nem történt nagy meglepetés, az egész évben kiválóan teljesítő Kilian Fischhuber magabiztosan nyerte meg a viadalt. A nőknél szoros volt a befutó, végül a francia Alizée Dufraisse mászta a legjobbat az utolsó kunsztnál.

A gyorsasági mászásra szombat este került sor, ahova hazai versenyzőnk Komondi „Tódi” Csaba is meghívást kapott. Nemenként 10 sprinter állt a függőleges futópálya rajtvonalához. A kvalifikáció után 8 versenyző marad bent, a negyeddöntő után már csak 4, utána pedig kettő döntő az első és a harmadik helyért. Tódi a legjobb időt mászta a kvalifikációban és a negyed döntőbe is bejutott. A döntőbe jutásért mászott, amikor kicsúszott az utból, így utána már csak a negyedik helyet tudta megszerezni. Ez is nagyszerű eredmény, gratulálunk! Az elsőséget a versenyen mászott legjobb idővel (7,21) a cseh Libor Hroza szerezte meg, míg a nőknék a lengyel Edyta Ropek állhatott a dobogó legfelső fokára 10,32-es idővel.

A versenyeket a vasárnap délutáni „párbaj”-jal zárták. Itt a nehézségi versenyen legjobban mászó 4 atléta mérhette össze tudását. Egymás mellett felépítették ugyanazt a pályát és a gyorsasági mászáshoz hasonlóan, az a versenyző nyert, aki hamarabb megérintette a topot. A 18 méteres út a férfiaknál 7c+ nehézségű volt, ahol a svájci Cédric Lachat győzedelmeskedett Adam Ondra előtt, hihetetlen 8 századmásodperces különbséggel. A lányoknál a koreai Ja-in Kim vehette át a győztesnek járó trófeát, míg második a Rock Master női győztese Angela Eiter lett.

A részletesebb eredményeket itt, sok-sok további képet itt, videókat pedig itt találtok.

forrás: www.rockmaster.com


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük