Ujjerő boulder terem és egyesület » A világ legnehezebb nagyfalas útja

A világ legnehezebb nagyfalas útja

Iker and Eneko Pou Spanyolország északi részén megmászták a 13kötélhosszas, 510méteres projektjüket, amely öt 8a, vagy annál nehezebb hosszt tartalmaz, beleértve a kulcsrészt, ami 8c+/9a nehézségű.

A spanyol fivérek két teljes hónapig dolgoztak a Naranjo de Bulnes falán vezető úton, míg végül 8 óra alatt sikerült a red point megmászás.

Az út az Orbayu nevet kapta és három részre osztható. Az első rész teljesen új és 4 hosszból áll: egy 8a+, két 8a és egy 7a. Aztán jön a második szakasz, egy régi trepnis út, a Mediterraneo szabad átmászása. Ezt az utat 1980-ban nyitották, mesterséges mászással a nehézsége A3. Rögtön az első kötélhosszában található a legnagyobb probléma 8c+/9a -ért. A harmadik szakaszon a kiszálló hosszokért már csak 5-öst kell tudni.

A egész mászás során nagyon etikusan biztosítottak a mászók, a 35-40 méteres 8a-nál nehezebb hosszokban is legfeljebb 3-4 nittet helyeztek el. Ezeket a kompakt falon csak nehezen lehetett kiegészíteni néha egy-egy mikróékkel, vagy frienddel, a régi mesterséges hosszokban bent lévő néhány faékkel beszorított szög, vagy copperhead sem csökkentette sokkal a pszichés terhelést. A spanyol páros így nem egyszer 20-25 méteres eséseket kockáztatott, ami az alábbi videón is jól látható:

A Pou fivérek nem újoncok a nehéz utak mászásában. Iker Pou 2002-ben, szintén ezen a falon mászott át először szabadon egy 1981-es mesterséges utat, aminek a “El Pilar del Cantabrico” nevet adták, a 13 kötélhosszt 8a+ nehézségért lehet meghódítani. 2000-ben pedig harmadik megmászója volt Güllich Action Direct-jének Frankenjurában. Erről is van egy kiváló videó:

Az Obrayu kétségkívül az egyik legkeményebb több kötélhosszas út a világon. Olyan legendás utakkal veheti fel a versenyt, mint Alex Huber Pan Aroma-ja, Bellavista-ja, vagy Manolo Solo per vecchi-je.

Nincs hozzászólás. Légy te az első!

Szólj hozzá!