Idén már ötödik alkalommal vettük célba egyik kedvenc szlovén mászóhelyünket, Kotecniket – lassan hivatalos pünkösdi hagyománnyá nőtte ki magát a túra. Olyannyira, hogy már nemcsak mi számoljuk vissza a napokat, de más csapatok is tőlünk kérnek infót a hétvégére – és viszont: a helyiek is tőlünk tudakolódnak, ha valami nem világos. Ettől a kis oda-vissza figyelemtől tényleg úgy érezzük, mintha hazajárnánk ide.
Most sem csak mi képviseltük lapos hazánkat – egy színes, vidám magyar társaság gyűlt össze a lankás dombok között. Az első napot a távolabbi, kevésbé mászott szektorok felfedezésével indítottuk: tökéletesek bemelegítéshez és első szikla-simogatásokhoz. A közel expedíciós túrát azért vállaltuk be, hogy legyenek hosszú, könnyű utak, amik nem ijesztegenek, csak hívogatnak. A nap végére mindenki úgy falt, mintha napokig elvesztünk volna az erdőben (bár … kicsit úgy is éreztük magunkat).
A reggeli puffancs már-már legendás. Nézni is öröm, ahogy a gólya „kotecnikelők” beleszeretnek az első falat után – és ezt még csak fokozza az este. A vacsi… nos, ez mindig külön műsorszám. Van egy pont, amikor a saláta elfogyása után elhalkul az asztal körül minden beszélgetés, mert megérkeznek a hústálak, jön az első „hmmm”, és innentől néma áhítat. Szerencsére minden évben van velünk egy hős, aki az asztal végén szorgalmasan képes öt ember helyett is enni – az ő áldozata nélkül Albina talán csökkentené az adagokat, úgyhogy ezúton is köszönet neki!
És amikor azt hinnénk, hogy mozdulni sem bírunk, jön a desszert. Akkor is, ha már eleve fulladozik a puffancs-saláta-hús-gersli tömege alatt, és adunk még egy pofont a diétának/böjtnek. Idén Atomi bájainak köszönhetően egy új desszertrecepttel is gazdagabbak lettünk – ha ugyanolyan lehengerlő bánatos bucifejet vágunk, mint a velünk túrázó kiskedvenc négylábúak, talán a következő klubeseményre is elhozza a prototípust!
Mivel a vacsi után úgyis csak gurulni tudtunk volna, a levezetésre is stílusosan készültünk: félóránként négyféle időjárás-oldalt frissítgettünk, amik alapján egyszerre tűnt úgy, hogy „á, nem fog esni”, meg úgy is, hogy „itt bizony holnap bugyiig ázunk”. Így végül inkább előkerült a társas, amin olyan könnyesre röhögtük magunkat, hogy másnap reggel még mindig ezen pörögtünk – miközben a korábban lefekvők értetlenül néztek ránk, és (joggal) sajnálhatták, hogy ebből kimaradtak.
Na jó, nem csak ettünk. Másztunk is – sőt! A szektorokat betöltötték a „gyerünk!”, „ájde!”, „te vagy végig!”, „dejóvagy!” biztatások – meg persze a klasszik fal alatti csencselések: „ezt benthagyjam?”, „kiszedjem?”, „mássza még valaki?”, „hagyd bent, megropizom” is repdestek a fal alatt, túlkiabálva a hasonló logosztikai kérdéseket rendező szlovén egyesületi tagokat. Szerencsére nemcsak a hangulat volt erős, hanem a teljesítmény is: esett el itt 7c, 8a, vagy 7a onszájt, és sok-sok első vagy visszaszokós szikla próbálkozás is.
Na röviden tömören hatalmas gratula nektek srácok, és köszönjük, hogy velünk tartottatok – sokkal színesebb lett tőletek ez a pünkösdi Kotecnik is!
Ha valaki épp olvasgat, és azon gondolkodik, hogy „vajon milyen lehet egy ilyen hétvége velük?” – hát, puffancsos, sziklasimogatós, kajakómás, egymásnak drukkolós, kedves, közös, és nagyon is ajánlott. Gyere legközelebb Te is!
