A sikertelen, de szerencsés Peuterey mászásunkból kételyekkel teli érkeztem meg Balázzsal Alagna-ba, a mászótúránk második állomásához, július 12.-én délután. Célunk a Signal Crest-en keresztül feljutni a Rifugo Cappana Margherita házba. 1887-ben mászta először az utat A. Supersaxo és H.W. Topham, nehézsége IV-es sziklamászás, mixmászás, mindez nagy magasságban, 1000 m szintkülönbséggel. Az olaszok szerint az út nem a Colle Signal-tól kezdődik (3769 m), hanem Alagna-ból (1200 m), így a tényleges szintkülönbség (2400 m)+ 1000 m.
A felszerelés összeállítása után elindultunk a Rifugo Barba Ferrero-ba (2250 m). A ház felújítás alatt áll (2009-ben, talán 2010-ben is), viszont egy kedves öregúr elszállásolt bennünket a ház éppen felújítás alatt nem álló, hátsó szállásán.
Másnap reggel nekivágtunk a következő etapnak, az 1400 m szintnek, amelynek célja a Capanna Resegotti (3624 m) volt. Kora délután felértünk, és lefekvésig ettünk, ittunk. Nagyon jól felszerelt, személyzet nélküli ház. Mind gáz, akkumulátorról villany, fatüzelésű vaskályha (fával!!!) található itt, természetesen ágyak és takarók is. Szinte csak a „hüttensláfzsák”-ot kellett volna pluszban vinnünk. A biztonság kedvéért persze felcipeltük a saját főzőnket is.
Hajnal 4-kor szálltunk be a gerincbe, amelyre a kalauzok 5-7 órát írnak. Hajnali fényben sétáltunk végig az első szinte vízszintes gerincszakaszon. Hópárkányok, sziklás betétek tagolták. Egy furcsa rész következett még mindig a vízszintes részen, egy kb. 200 m hosszú világos szürke gránit szakasz. Mintha valaki csak ezen a szakaszon odaszórta volna a tömböket a gerincre. Hihetetlen.
E szakasz végét egy kb. 10×6 m-es reibung 50 fokos tábla zárta, mely teljesen kompakt, biztosíthatatlan. Téli bakancsban nem gyakoroltuk a lépéstechnikánkat, inkább kikerültük, kaptunk helyette egy –az első- mix kéményt. Eddig fel és levettük a hágóvasainkat, de innen már vasban másztunk végig. A gerinc emelkedésénél a sziklán a hágóvasnyomokat követtük. Volt az útban kb. 60 fokos alpesi jég, vízjeges betétekkel, meredek hólejtő, vizes-jeges kémény reibung oldalfallal.
Az út a Margherita ház WC „ürülék” kidobójánál lyukad ki, amelyet természetesen mi is megmásztunk, nem hagytuk ki. A felső régióban már viharos szél volt, és a látótávolság kb. 8-10 méterre csökkent a ködben. Az utat 11 óra alatt másztuk ki. A felső, jeges, sziklás hosszokon egymást biztosítva másztuk, amúgy szinkronban haladtunk.
Mászófelszerelés: 5 db kisméretű friend, 6 darabos éksor, 6 db kihosszabbítható expressz, 2-2 csavaros karabiner, 2-2 szóló karabiner, 1-1 HMS és biztosítóeszköz, 5 db 120 cm-es heveder, kötélgyűrűk, 1 db kalapács és 2 db kés 1 db profilszög (ezekre nem volt szükség), automata hágóvasak, 1-1 pár jégszerszám, sisak, beülő, 1 db 60 m-es félkötél, 1-1 fejlámpa. A lemenetre, a normál útra, gleccserre 1-1 jégcsavar.
Élelem, kiegészítők: minden napra 2 liter víz kettőnknek (persze ezt vagy olvasztottunk, vagy a patakvízből merítettük) gázfőző, gázpalack, 15 dkg szalonna, arasznyi kolbász, 15 dkg sajt, 2 db zacskós leves, 1 zacskó sajtos tészta, 1 zacskó gombás tészta, 20 dkg mazsola-mandula keverék, 4 db zsemle, 1-1 db mű.a. tálcás kaja, csokik, napkrém, gleccserszemüveg, mobiltelefonok, magasságmérő, térkép, útleírás, polár pulóverek, esőkabát, vízálló nadrág, aláöltözetek, merevtalpú bőr bakancsok(téli), kamásli, téli kesztyű, mászókesztyű, hüttensláfzsákok, sapkák, maszkok, pénz, toll, papír.
Mászók: Romhányi Balázs és Flaska Péter