I. Éjszakai Ujjerő Boulder Verseny

Február 6.-án, szombaton rendeztük meg az I. Éjszakai Ujjerő Boulder Versenyt. Ezúttal Magyarország 8 legjobb férfi és 4 legeredményesebb női versenyzőjét hívtuk meg, hogy a nem mindennapi körülmények között összemérhessék tudásukat. A feladat öt probléma megoldása volt, a következők szerint: az első kunsztot első kisérletre kellett megmászni mindössze egy diszkógömb és egy fejlámpa fényénél, a második és harmadik boulder fluoreszkáló fogásokon vezetett, amiket két UV-ágyú bírt ragyogásra (3perc állt rendelkezésre), végül az utolsó kettőt, a legnehezebbeket pedig 3 robotlámpa világította meg színpadi stílusban (ezeket 4perc alatt kellett teljesíteni).

A versenyt a lányok kezdték 10 órakor az alábbi sorrendben: Király Norci, Brumbauer Kinga, Varga Szilvi, Sikter Barbi.  Minden mászás során, ahogy az órát elindítottuk, DJ Töki pörgette is a korongokat, vérpezsdítő zenékkel biztatva a versenyzőket. Ahogy a számnak vége lett.. lejárt az idő. A hangulat emelkedni kezdett, a lányok pedig gyorsan maguk mögött tudták az utakat. A csajok négy utat teljesítettek az ötből, csak az utolsó kunszt lett számukra mászatlan. Rövid átépítés után a férfi mászók krémje lépett színpadra. Az utak nehézségét sorrendben egyre nehezebbre építettük, ami a megmászások számában is megmutatkozott. Az első utat hárman, a második és harmadik bouldert ketten, míg az utolsó két kunsztot csupán egy-egy versenyzőnek sikerült legyűrnie. A tervezett eredményhirdetés végül másfél órát késett, de  a jókedvet elnézve reméljük ezt senki nem bánta. Nem szaporítom tovább a szót, beszéljenek magukért az alábbi képek és a végeredmény. Köszönet a fotókért Boros Gergelynek (www.magnezia.blog.hu), Martincsák Istvánnak, Klincsek Krisztinának, Mészáros Melindának és Varga Robinak

Végeredmény:

1. Király Norci

2. Brumbauer Kinga

3. Varga Szilvi

4. Sikter Barbi


1. Burucs Bálint

2. Gál Bence

3. Róth Barna

4. Payer Kornél

5. Zengő Márk

6. Balázs Peti

7. Schmidt Tomi

Köszönjük a támogatást a PETZL-nek és a T-Rock-nak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük