Korán akartam indulni, de ahogy nálam ez nem meglepő, csúszott az időrend. Később keltem, elhúzódott az összepakolás, fel kellett vennem a bankból pénzt és végül beugranom az Ujjerőbe a tábori cuccaimért. Mire Ráró teljes menetfelszerelésben vár, hogy a nyergébe pattanjak már rég elmúlt 10 óra..

Sebaj, itt az egész nap –gondoltam- és vígan rátapostam a pedálokra, hogy megkezdjük a suhanást! Suhanásnak azonban nem nevezném azt a komoly szakaszt, a portáig ahol a 13 kilós hátsó táska meghökkentően instabillá tette vasparipámat, én pedig tesze-tosza mozdulatokkal próbáltam korrigálni ezt. Sikerült az első 100 méteren elbizonytalanodnom. A budafoki úton a forgalomban igyekszem minél kevésbé láthatóan bénázni, de mire áthaladok az m nullás alatt, már egész jól megtalálom az egyensúlyt.Érden keresztül érem el a hetes utat. Jól esik végre kiérni a városból. A velencei tónál terveztem először pihenni, ám egy gyors gyogyszertári bevásárlás és a Pettendi pecsenyésnél elfogyasztott hurkakolbászmustárralkenyérrelalmapaprikával elkerülhetetlen volt. Agárdon a strandon visz keresztül a bringa, út így itt támasztom le lovamat a tóparton egy röpke pihenőre.
Olyan frankón megcsinálták a bicikli utat a velencei tó körül, hogy ezt a minőséget várom a Balatonin. Felejtsd el. Odáig csak egyre rosszabb. Egy ideig ügyesen kitáblázták hogy merre is van a nagy tavunk, majd Fehérvár közepén azt sem tudod,hogy hol vagy, és merre tovább.Mire végre megtaláltam a hetes utat Lepsény felé, úgy döntök követem inkább azt, hagyom a fenébe a kerékpár utat. Azzal rendben is volt minden, amíg be nem érek egy településre, látom a táblát ; biciklivel behajtani tilos! Balra nézek: hoppá egy bringa út. Átvágok a főúton, hisz egy hete büntettek meg egy ilyen tábla figyelmen kívül hagyásáért. Tehát törvénytisztelő kerékpáros módjára követem a kerékpár utat. Követném, de három sarok után megszűnik, és közlekesére alkalmatlanná válik az addig se kátyú mentes út. No problem, vissza a főútra! Ez nem is bosszantó addig, amíg ezt nem kell eljátszani minden faluban. Persze el kellett… Siófokig sokat vesztek kezdeti lendületemből, ezért megállok az első büfénél és egy magnum-fantával igyekszem egy kis erőt varázsolni a lábaimba. Fonyódig, aznapi célomig még kb. 40km hiányzik, amit végül este 8 felé érek el a balatoni bringautat követve.
Miután lepakolok a Napsugár Kemping egy nagy, lombos fája alá, konstatálom, hogy a telefonom megadta magát és nem hajlandó bekapcsolni. Újra bringára pattanok, hátha találok még egy telefonfülkét a közelben, hiszen megígértem, hogy minden nap jelet adok magamról. Eddig nekem nem tünt fel, de a mobiltelefonok korában kihaltak a telefonfülkék. 🙁 Visszagurulok a táborhelyemre, a kilóméteróra 172-őt mutat. Azt hiszem mára végeztem! Bekapok pár falatot, kidobom a bivakzsákot, rá a felfújható derékaljat, arra a hálózsákot és már be is vágom a szunyát. Vagyis csak vágnám, de annyi a szúnyog, hogy felváltva adnak folyamatos koncertet a fülembe. Ha ráhúzom a hálózsákot a fejemre, megsülök, ha lehúzom megesznek. Kár, hogy egy sátor már nem fért bele az útipoggyászomba!

– 2.NAP –

Kelés, pakolás, pár falat és már úton is vagyok. Mai célom Letenye, ami a tegnapi távhoz képest gyerekjáték lesz, 90-100km. A lábamban érzem a tegnapi kilómétereket, de nem vészes az izomláz, menni fog a tekerés. A balatoni körutat folytatom tovább, majd teszek egy meggondolatlan fordulatot Zalaegerszeg felé. Okostelefon és térkép nélkül mennyire hülye tud lenni az ember. Legalábbis én az vagyok. Sármelléknél, egy benzinkútnál rendbe teszem földrajzi ismereteimet és útba állítom magamat: Zalakomár, Nagykanizsa, Letenye! Mivel ma nem kell sokat tekernem, megengedek magamnak egy kis kitérőt és megtekintem a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumot. Jót tesz a kis séta a bivalyok között, újabb lendülettel vágtatunk paripámmal az aszfaltmezőkön! Zalakomár jó kis hely, de azért nem bánom, hogy nem kapok itt defektet és nem kell semmiért sem megállnom.
Nagykanizsa előtt újra megjelenik az a Magyarországon igen divatos tábla, amin egy fekete biciklit ábrázolnak fehér alapon és egy piros kör ad neki csodás keretet. Itt viszont még bringautat sem építettek, az elkerülő másodrendű utakon pedig elég sokat lehet kell kerülni. Mégis akkor hol a **** menjek??? Teszek rá egy nagyot, rátaposok a gázra és Nagykanizsáig törvényenkívüli leszek! Dudál is néhány szimpatikus kamionsofőr, de azért csak sikerül kikerülniük valahogy a széles főúton! Nagykanizsán orvoslom a mobilproblémát egy vadiúj Alkatel OneTouch készülékkel! Jeee! Letenyén már nem vállalom be a 7-est, elmegyek inkább dél felé világot látni! Kezd egyre dombosabb lenni a vidék, de jó kis hátszelet kapok a mögüllem érkező vihartól, így jól veszem az akadályokat. Már csak 10km-re vagyok Letenyétől, amikor utolér az égi áldás. Fortuna azonban pont az utamba sodor egy fedett buszmegállót, ahol szárazon megúszhatom a felhőszakadást.
Elfogyasztom a maradék szendvicsemet, majd begurulok a letenyei kempingbe. Útközben egyre hangosabban nyikorgott valami Ráró testén, így egy gyors átvizsgálást teszek! Talán kicsit lefittyedt a csomagtartó szegecse és mintha a váz a hátsó villánál meg lenne repedve. Nem akarom túlreagálni a dolgot, de jobban érezném magam, ha szakember is látná. Még csak fél 6, így van esélyem találni egy nyitva tartó bringaszervízt! Hamar rá is akadok, de a kolléga ezen a héten a szabadságát tölti.Egézségére!Visszaérve a kempingbe lekapargatom kicsit a festéket a repedésnél, és megnyugtatom magamat, hogy csak a festéken volt egy kis korrodált repedés. Lesz ami lesz, holnap folytatom az utamat. Veszek egy forró zuhanyt, főzök egy rendes adag tésztát, és megpróbálok pihenni. Szúnyogokból itt sincs hiány, ráadásul esik is éjjel egy keveset, így nem sokat alszom.

– 3.NAP –

A mai naptól tartok egy kicsit.Ugyan a tegnapi táv csak 108 km volt és van még erőm, de a mai jóval hosszabb lesz, teljesen ismeretlen terepen vezet és sokkal több szintet is kell legyűrnöm. A határ nincs messze, gyorsan átérek Szlovéniába. Indulások előtt vettem egy dudát Ráróra és a túra alatt a nyagyobb céloknál ritulálészerűen megpumpálom néhányszor. Természetesen Szlovéniát is így üdvözlöm! 🙂 A mai utam állomásai: Tornyiszentmiklós, Lendva, Ljutomer, Ptuj és végül Celje. Ljutomerig szépen vágtatunk, vannak kisebb emelkedők, de nem vészes.
Ljutomertől Ptujig a  713-mas utat szemeltem ki, amivel már az elején gondok adódnak, ugyanis nem találom meg. Aztán amikor megtalálom, azt kívánom bár csak ne találtam volna meg! Az első 500 méteren olyan meredekségű emelkedő van benne, hogy meg kell álljak a felénél. Ráadásul a koppogós kis pingvincipőmben a megállás sem egyszerű ezen az emelkedőn eg ilyen súlyú bringával. Már egyenes terepen is majdnem póruljártam, mert a hátsó táska miatt Ráró nagyon könnyen átbillen a másik oldalra és ha nem vagyok elég határozott a döntéskor, akkor a másik oldalról már nincs időm kivenni a lábamat és felborulok, mint  a büdösbogár! Szerencsére pont amikor elfogyott a kraft, volt egy kis ház kocsibeállóval jobb oldalon, így oda kigurultam lihegni. Egy-két perc alatt csillapodott a pulzusom annyira, hogy folytassam a harcot! Minél nagyobb az emelkedő szöge, annál jobban érződik, hogy közel 30kg a lovam. Egyenes úton szépen haladunk, de ez itt.. Az elkövetkező 15 km nagyon kivesz. Komoly emelkedők és persze szép eresztések. Amennyire nehéz fel, annyira király le!
Végül eljutok Ptujba, ahol egy kebab-cola-val próbálom gyógyítani sebeimet. Ez az első igazi holtpontom!

Sok van még hátra és eléggé kivagyok. Szép lassan kezdek el tekerni, ha lassan is, de előbb-utóbb célbaérek! Ahogy kezd újra bemelegedni a lábam és beépülni a kebab, úgy gyorsulok. Hogy tovább növeljem harci kedvemet, felszigszalagozom a telefonomat a vázra és arról nyomatom a zenét. Kicsit gáz, de most nem érdekel, különben sincs itt senki, aki hallja. 20km-re vagyok már csak Celjétől és elég jól megyek. Az utolsó szakaszon 28-30km/h körüli tempót diktálok és érzem ezt tudom is tartani még jóideig! Ahhoz hasonlítható jó érzés ez, amikor a mászásban elkezd tartani az ujjad! Ránézek a térképre és látom, hogy adódik egy rövidítés. Mi bajom lehet? Egyből megtudom, amikor megpillantom az első táblát: 14%-os emelkedő. A felénél itt is meg kell állnom pihegni, de nyomom tovább. 20%-os lejtő.. Gyönyörű tájak, mesebeli házakkal, kemény emelkedők, meredek lejtőkkel, mindez a lemenő nap fényében! Valószínűleg egy ideig ez a 10km lesz kerékpáros életem egyik legkeményebb, de egyben legszebb élménye is!
Sötétedésre érek Celjébe, ahol bajlódok még egy csöppet a kemping megtalálásával, de hála nővérem telefonos segítségének, ez is hamar megoldódik. A kellemes meglepetés, hogy a szúnyogokat felváltják a meztelencsigák, de a hadseregük legalább ugyanannyi tagot számlál! Amíg lezuhanyzom hármat találok a sisakomban, kettőt a  cipőmben és legalább hatot Rárón. Ma 152km-t tettem meg. A gyors vacsora után egyből „ágyba” vetem magam és betakarózom a csillagokkal, amennyiből annyi van ma az égen, hogy valószínűleg minden meztelen csigának jutna egy! 🙂

– 4.NAP –

Arra kelek, hogy tűz a nap, pedig még csak fél 7 van. A kemping egy kukoricás szélén van, nem igazán árnyékolja be semmi.

Kicsit még forgolódom, aztán felkelek. A lábaim két merev tuskóként követnek. Hogy fogok ma tekerni? Szép lassan készülök el, halogatom az indulást, még egy tésztát is készítek reggelire. Ma Ljubljanába kell hogy eljussak, ami nagyjából egy százas lesz. 10 körül csekkolok ki a kempingből. Átnyargalunk Celjén, onnan a Savinja folyóval párhuzamosan kanyarog az utam. Azt szeretem a folyók mellett vezető utakban, hogy hatalmas szintemelkedések nincsenek.

Van viszont szembeszél, ami néha legalább olyan keserves, mint az emelkedők. Ami pedig a legfurcsább, hogy ahogy fordul az út, úgy érzem a szél is vele fordul és mindig szemből fúj! Ha megszűnik kicsit, egyből megindul a szekér, ha viszont jön egy nagyobb pöff, akkor megszorulnak a láthatatlan kis fékek és már nyúlok is a váltó után, hogy tartani tudjam a megfelelő pedálfordulatot. Leszámítva a széllel való viadalomat az út nem tartogat nagyobb nehézségeket, inkább csak fejben vagyok elcsigázottabb. Már most érzem, hogy ez a túra legalább akkora próbatétel lesz pszichésen, mint fizikailag. Elég monoton dolog ennyit tekerni egyedül. Olyan ez, mint megmászni egy ezer méteres falat. Az első háromszáz métert nagyon élvezi az ember, a második háromszáz már nyögvenyelősebb, a végén meg már csak azt nézed, hogy mennyi van még hátra.

Ljubljanába viszonylag korán érkezem, a kemping is rendben van. Felfrissítem magam egy zuhannyal, a cuccokat leteszem és betekerek a belvárosba. Nagyon szimpatikus hely, gyönyörű kis utcákkal, apró hidakkal, előadóművészekkel, rengeteg sörözővel, étteremmel. Alig egy órát töltök el itt, de pont elég ahhoz, hogy kiszakítson a monoton tekerésből. A mai túrám 110km volt.

– 5.NAP –

Az utolsó szlovén rész, estére, ha minden jól megy elérem a tengert és Monfalcone-t! Átvágok a városon és a 409-es utat követem egészen Postojnáig. A térképen a városok tengerszint feletti magassága is fel van tüntetve. Ljubljana 298, Vrhnika 294, Logatec 476, Postonja 550. Tehát Vrhnika-ig nagyjából szintben megyünk, onnan viszont meghágunk majd néhány hágót! Így is történik. Vrhnika-ig semmi extra, onnan viszont Logatec 180m szint, 8 kilóméteren belül. Ebből az első 5km emelkedő végig, pihenés nélkül, a maradék 3 km hullámzó. Hála az égnek az emelkedő szöge kellemes, így csattintom a váltót a legkisebb fokozatba és szép komótosan feltekerek. Esküszöm, még jól is esik.

Logatec előtt viszont borzalmas minőségű az út. Természetesen találkoztam rossz minőségű uttal Magyarországon és Szlovénia korábbi részein is, de most hivatalosan is beveszem a kerékpáros életét megnehezítő tényezők listájába. Tehát az emelkedő, a szembeszél, a szúnyog és a rossz út! Egy MTB-kal ez nem zavarna annyira, de egyrészt Ráró a sima aszfaltot kedveli, másrészt az így is túlterhelt csomagtartómat a kátyúk és zöttykölődések még nagyobb terhelésnek teszik ki. Postojnáig még van pár hosszabb emelkedő, de legyűrjük őket.
Egy kis ebédszünet után elhatározom, hogy a tengerig már meg sem állok.

Senozece-től Sezena-ig megélhetem eddigi leghosszabb lejtőm, ami kb. 10km lehet. Nem csak gurulok, hanem felváltok a legkisebb áttételre és tekerek mint az őrült, élvezem a sebességet. Ráróval helyenként a 60km/h-t is túlszárnyaljuk.

Átnyargalunk a határon, egy-két kanyar és már a tengerpart felett vezető út parkolójában pihentetem a szememet a tájon. Persze a parkoló mellett, szép kompakt mészkőtorony, nittekkel, standokkal. Jó lenne már mászni is.

A Monfalco-i kemping tele van magyarokkal és szúnyogokkal. Ráadásul a szúnyogok mellé, éjjel kapok egy kis felhőszakadást is. Hurrá!!!

-6.NAP-

Reggel napsütésre ébredek, gyorsan ki is teszem száradni az elázott cuccaimat. Az órát 129km-nél nullázom le, ennyi volt a tegnapi táv. Ma Jesoló a cél, ami a távolságban és  szintben is barátságosabb lesz. Nem kapkodom el az indulást, sőt Monfalco határában, még egy Spart is útba ejtek, mivel a reggelim igen szegényes volt ma. Vesztemre rengeteg az akció és mint a társadalom kiváló fogyasztója, ezeknek nehezen állok ellen. A legjobb vételem egy 630 grammos nutella, amit 2.98 euroért kínáltak. A gond vele, hogy nagyon nehéz, ígyis plussz súly lesz a többi kaja a csomagtartón. Még jó, hogy nálam van egy másik igen jó vétel, amit a határon szereztem be: a szigetelőszallag. Ezzel majdnem minden problémát meg lehet oldani, így ezt is. Fogom a Nutellát és a váz felső részére szikszallagozom jó erősen. Gondolom nem meglepő, ha azt írom hülyén nézek ki, 100km-t tekerve, lábam között egy bazni nagy nutellával, de a nutella Isten ajándéka és kell nekem. 🙂

Egész jó tempót megyünk Ráróval, csak a pihenőknél eresztek le, de akkor rendesen. Akár egy piros lámpa is képes kizökkenteni a lendületből és nagyon nehéz újra meg újra felpörögni. Ezért az egész túra során, 30-40km-ként álltam meg pihenni.

A Jesolo-i kemping egyszerű, bár nem is kell nekem a felhajtás. Viszont szúnyog zérrró. Ledobom a cuccaim és mivel még magasan jár a nap, csobbanok egyet a tengerben. Holnapra pihenőnapot terveztem és a lábaim is ezért kiáltanak, de esőt jósolnak, esőben pedig nem jó egy helyben ázni, akkor inkább ázom útközben. Ma összesen 105km-t kerekeztem.

-7.NAP-

A beígért eső annyi időt hagy még nekem, hogy összepkoljak, aztán nem kímél. Először csak szemerkél, aztán esik, majd szakad. Eláll, kis szünet, szakad, csak esik, szemerkél, eláll. Újabb tényező kerül a kerékpáros túráját megkeserítő listámba: az eső!
Továbbhaladásomat nehezíti még, hogy Olaszországra már nincs is térképem és okostelefon híjján, vakon tekerek. Van viszont egy őrangyalom, aki végig segíti az utamat, aki sms-ben küldi az infókat, hogy melyik utat kövessem, mikor-merre forduljak. Ő a nővérem, ezúton is köszönet érte. A mai túrám végállomása Vicenza lenne. Viszonylag jól haladok a vízibiciklizéssel, de esőálló cucc ide vagy oda, egy idő után sz@rrá ázik mindenem. Elég túlélős lenne ázott cuccokban bevállalni a sátor nélküli éjszakát, így őrangyalom foglal nekem egy szállodai szobát Vicenza határában.
Délutánra érkezem meg 4*-os hotel bejárata elé. Az esőt mostanra felváltotta a napsütés, de úgy nézek ki mint egy hajléktalan, így mielőtt bemegyek, igyekszem némileg rendbeszedni magamat. A 434-es szobát kapom, csilli-villi minden, brutál franciaágy, ragyogó fürdőszoba, Tv és minibár. Érdekes érzés, hogy egy hétig még egy széket sem láttam, a földről ettem, szabadég alatt aludtam, most pedig egy luxus szálloda vendége lettem. Persze nem hagyom ki, a hotel melletti fitnessz-terem nyújtotta szaunázási lehetőséget sem. Jól esik a forróság az egésznapos ázás után. Visszacammogok a szobámba és átadom magam, a hófehér lepedő ölelésének. Néhány percig még bénítom az agyamat a televíziózás élményével, majd lassan átadom a magamat álombeli vízióimnak.

-8.NAP-

Kinézek az ablakon, süt a nap de fúj szél. Vajon kedvező lesz a széljárás? Szállás mellé jár a svédasztalos reggeli is. Ohh Yee! 🙂 Van minden: sültszalonna,rántotta,prosciutto,formaggio,süti,gyümölcs,kv,narancslé és nutella is. A mellettem lévő asztalnál, egy olasz fószer eszik, két ázsiai nővel. Az egészen biztos, hogy hármuknál többett ettem, ezzel biztosítva elég energiát ahhoz, hogy akár a Holdra is feltekerjek!
Tízkor hagyom el a hotelt, felmálházom Rárót, nullázom az órát, tegnap 135km-t tettünk meg. A mai táv is legalább ennyi lesz, de ezzel már át is kell, hogy szakítsam a célban kifeszített szallagot. Kedvemet tovább növeli az a tény, hogy a szél most hátulról fúj. VÉGRE! Bele is csapok a húrokba. Veronáig egyértelmű az út, az SR11-t kell kövessem. Hátszéllel simán tartom a 30-as tempót. Verona határában, az egyik lámpánál belebotlok egy veronai bringás mezt viselő 6-8 fős csapatba. Tagjai ötven-hatvan évesek, de olyan lábakkal, ami mutatja, nem újdonsült hobbijukat űzik. Beállok a sor végére. Az előttem lévő Senior kábé két méteres lehet, és úgy fogja a szelet, akár egy kis teherautó. Úgy utazom 30-35-tel, hogy alig kell beletekernem a pedálomba. Közben odakiáltanak a járókelők néha nekik, ők meg vissza. Nagyon élvezem a pár km-t, amit velük tekerhetek, mennyivel jobb így mint egyedül. Lassan leválnak a tagok, gondolom most értek haza a délelőtti tekerésből és mindenki megy haza, hogy elfogyassza az asszonykája pasta-ját.
Kicsit el is kavarodok Verona-ban, amit annyira nem bánok, hiszen gyönyörű városka és természetesen a Latte macchiato is finom. Lendületem töretlen, de új szárnyakat kapok, amikor Verona után meglátom, az első Lago di Garda táblát. Kezd a nagy síkságból, hullámzó lenni a pálya, de a szél egész a Garda-tóig segít. Onnan már csak inkább oldalról lökdös. A végén gyorsan lepörögnek a városok: Lazise,Valcesine,Torbole. Megérkeztem!!!
Torbole már csak 8km Arco-tól, így itt megállok a Bella Vista kávézójánál, ami épp a tó csücskénél várja a megfáradt vándorokat. Én biztos az vagyok, tehát jár a kávé. Az utolsó pihenő után begurulok Arco-ba, letámasztom Rárót a Gelato Tarifa elé és nyalok egy fagyit. Itthon vagyok újra! A kilométeróra 139-et mutat. Megfutottam a túra legjobb átlagát, 27 km/h-t a városi araszolásokkal együtt. A nehézlovasságtól nem is rossz.

A többi napokon 20-24 közti átlagsebességeim voltak. Kajából dús reggeli, dús vacsora, könnyű ebéd. Mindez inkább szénhidrátból. Kiegészítésképpen, napi 500mg magnézium, B6-vitaminnal, 2000mg C-vitamin és egy esti comblegyúrás Richtofit sportkrémmel. Folyadékból (víz) napi 3-5 litert fogyasztottam. A túra összesen 1050km volt. Végül a csomagtartó is kibírta és Ráró is jól van köszöni szépen.

Egy kérdés merülhet már csak fel a kedves olvasóban: megérte-e ez az egész, főleg egyedül, adott-e bármi pluszt egy közönséges nyaralással, vagy egy mászással szemben?
A válaszom: mindenképp megérte! Jó néha kiszakadni a kényelemből, a biztonságból, az ember egy ilyen túra alatt és után máshogy értékeli a legegyszerűbb dolgokat is. Átalakul a gondolkodása és az életét egy kicsit más szemszögből képes vizsgálni, mint egy városban eltöltött, átrohant nap után, vagy az interneten keresztül. Az, hogy egyedül vagy, megadja neked azt a szabadságot, hogy azt tehetsz amit akarsz, úgy és akkor, amikor gondolod. Senki máshoz  nem kell alkalmazkodj és senkinek nem kell, hogy elszámolj. Ott alszol, ahol rádesteledik és arra mész, amerre kedved tartja. A bicikli pedig az a közlekedési eszköz, amivel viszonylag nagy távolságot meg tudsz tenni de mindezt úgy, hogy megismerheted utazásod helyszíneit legapróbb részleteig. Ha felülsz egy repülőre, de akár csak egy autópályán teszed meg ezt az utat, akkor csak A-t és B-t látod, de kimaradsz mindabból a sok élményből, amit a két pont közti út adhat neked. Persze az összes érzést és tapasztalatot, amit ez a túra adott nekem, nem tudom  szavakba önteni, ezt át kell élni! Ez az út nem volt emberfeletti teljesítmény, mégcsak nem is mondanám különlegesnek. Csupán elhatározás, felkészülés és kitartás kérdése.
Határozd el magad Te is és éld át a kalandot!