IV. Ujjerő Boulder Verseny – Ujjerő Hegymászó és Sport Egyesület

Március 27.- 28. (szombat – vasárnap) mindenkit szeretettel várunk első korosztályos versenyünkre, ami a 2010-es Magyar Kupa forduló első állomása lesz. Szombaton 6 kategóriában rendezünk versenyt a fiatalabb korosztályoknak, míg vasárnap az előző versenyek hagyományai szerint a felnőtt (nyílt) kategóriában mérhetitek össze ujjerőtöket.. A tovább után a részletek.

Rendezésért felelős:
Vörös Tamás: 06/70 222 30 65

Nevezés:
A verseny napján a helyszínen lehetséges a nevezési lap kitöltésével és a nevezési díj befizetésével. A nevezési díj a felnőtt (nyílt) kategóriában 2000Ft (az első 60 versenyző pólót kap ajándékba), az összes többi kategória részére 1500Ft (nem áll módunkban pólót adni). Aki versenyengedéllyel nem rendelkezik, annak a helyszínen 500Ft-ért eseti startengedélyt kell vásárolnia! 14éves kor alatt szülői beleegyező nyilatkozat is szükséges. A Magyar Kupa sorozatban részt venni kívánó versenyzők hozzák magukkal versenyengedélyüket és érvényes sportorvosi igazolásukat, mert a helyszínen ezt ellenőrizni fogjuk!

Kategóriák:
– mini  (2001-2003-ban születettek)

– gyermek   (1999-2000-ben születettek)

– serdülő   (1997-1998-ban születettek)

– ifjúsági B   (1995-1996-ban születettek)

– ifjúsági A   (1993-1994-ben születettek)

– junior (1991-1992-ben születettek)

– felnőtt (nyílt)   (1995-ben és előtte születettek)

– minden kategóriában külön  értékeljük a férfi (fiú) és női (lány) versenyzőket!

Versenyprogram:
Szombat:

8:00 – 9:00 : Mini, gyermek és serdülő kategóriák regisztrációja és nevezése

9:10: Csoportok beosztása

9:30: Mini kategória selejtezője

10:30: Gyermek kategória selejtezője

11:30 :  Serdülő kategória selejtezője

13:00: Mini, gyermek és serdülő kategóriák döntői

14:00-15:00: Ifjúsági B, ifjúsági A és Junior kategória regisztrációja és nevezése

15:10: Csoportok beosztása

15:15: Mini, gyermek és serdülő kategóriák eredményhirdetése

15:30: Ifjúsági B kategória selejtezője

16:30: Ifjúsági A kategória selejtezője

17:30:  Junior kategória selejtezője

19:00: Ifjúsági B, ifjúsági A és Junior kategória döntői

21:15: Ifjúsági B, ifjúsági A és Junior kategóriák eredményhirdetése

Vasárnap:

9:00-10:00: Felnőtt (nyílt) kategória regisztrációja és nevezése

10:15: Csoportok beosztása

10:45: Selejtezők

17:00: Döntők

20:00: Eredményhirdetés

(az időpontok tájékoztató jellegűek, nagyban függnek az indulók létszámától. Az esetleges csúszásért szíves elnézéseteket kérjük)

Szombaton induló kategóriák selejtezői:
–    a selejtezőkben 8 kunszt megoldására 50perc áll rendelkezésre
–    adott csoport versenyzői egyidejűleg másznak a selejtezőben, a számukra kijelölt
időszakban
–    minden csoport előtt 10perc takarítási szünetet tartunk

A felnőtt (nyílt) kategória selejtezői:
–    a selejtezőkben 10 kunszt megoldására 1óra áll rendelkezésre
–    adott csoport versenyzői egyidejűleg másznak a selejtezőben, a számukra kijelölt
időszakban
–    minden csoport előtt 15perc takarítási szünetet tartunk

Döntők:
–   a döntőbe kategóriánként 8 fő juthat tovább (felnőtt nyílt kategóriában 10fő) (20 főnél
kevesebb induló esetén, a versenyzők fele)
–    a döntőbe jutott versenyzőknek a várakozási, pihenési idő alatt az izolációs helyiségben
kell tartózkodniuk
–    a döntőben 4 kunsztot kell teljesíteni (felnőtt, nyílt kategóriában 5kunsztot)
–    az utakat „on-sight” kell mászni, adott sorrendben
–    minden boulder-problémára 5perc áll rendelkezésre, amit 5 perc pihenő követ
–   az utak megmászásának  értékelése mind a döntőben, mind a selejtezőben a Magyar Kupa versenyszabályzata alapján történik

Nyeremények:  Kategóriánként az első helyezett kupát, az első három helyezett érmet és tárgynyereményt, az első hat helyezett oklevelet kap

Támogatók: MHSSZ, T-Rock

Kategóriák: Közlemények